2016. november 14., hétfő

Rideg november

Eszembe jut a terhességem. Október vagy november. Emlékszem, hogy szomorú voltam néha, de az is lehet, hogy sokszor. Éhségre emlékszem és arra, hogy görcsöltem azon, hogy beforduljon. Amikor négykézlábaztam egy 10-11 hónapos gyerekkel, akkor arra gondoltam, hogy ez is segíthet ebben. Aztán fáztam hazafelé és éhesen elkezdtem levest főzni, de túl csípős lett és inkább lementem egy gyrosért.
Nem szerettem a hétköznapokat. Mindig kitaláltam, hogy rajzolok vagy olvasok, de nem csináltam. Talán túl ritkán csináltam olyan dolgokat, amiket szeretek.
És most megint november van és érzem, hogy nem jó valami. Péntekre mindig kiborulok, türelmetlen vagyok a gyerekkel és bunkó a férjjel. Egyik sem ezt érdemli, de én sem érdemlem meg a szomorúságot. Most magamra kell gondolnom és olyan dolgokat kell csinálnom, amiket szeretek. Ha boldog vagyok, akkor kinyílok és mindenki kap belőle.
Éljenek a jó gondolatok! (Majdnem tervet írtam, de olyan egy 11hónapos mellett nincs)

Beültünk ma egy sörre az Albatroszba. Igazi randi volt. Utoljára nagyjából 10 hónapja ültünk be kettesben valahova. Konkrétan egy belvárosi kávézóba egyik kórházból a másikba menet. Emlékszem sírtunk, a boldogságtól és a nehézségektől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése