Amiről nehéz írni

Volt egy kisbabám. Január 17-én fogant, amikor "pálmalevelek" alá képzeltük magunkat. Még a tengert is meghallgattuk egy csigából. Halk volt, mert csak a kicsi csigát találtam meg, de a tenger volt az.
Aztán éreztem ahogy beágyazódik, vártam és vártam, majd vettem tesztet és akkor már együtt örültünk. Nevekről kezdtünk beszélgetni, átrendeztük gondolatban a lakást, megterveztük a nyarat.
Aztán jött a hányinger is, meg az, hogy mindig enni kell.
Aztán elmeséltem Misinek is. Mutattam hol van és simogattuk, meséltem neki arról, hogy ő is ott volt és a születéséről.
Aztán elmeséltük egy - két közeli embernek.
Aztán megfáztam. Borzalmas torokgyulladással dolgoztam, aztán elmúlt vagyis azt hittem, de makacs vírus volt és visszatért.
Március 15-én kiderült, hogy már nincs kisbabám, "kisterhességek" általában vírus miatt jutnak ide.
Lerajzoltam, ami a fejemben volt és sírtunk sokat. A náthából közben arcüreggyulladás lett, de akkor már gyógyszereztem magam, hisz nem kellett már senkire vigyázni.
Aztán Jutka azt mondta, hogy a jelenlegi és a leendő gyermekeim anyjára nagyon kell vigyázni. És ez egy fontos mondat. Sokszor mondom magamnak azóta.