Magaménak érzem és aktuális is nálunk

10 dolog, amit fontos, hogy MONDJ a gyerekednek

1. Érezd jól magad!

A szülők legtöbbször azzal a felszólítással hagyják ott gyermekeiket a barátoknál vagy a bölcsiben, oviban, iskolában, hogy: 

„vigyázz magadra!”

„hiányozni fogsz!”

„jól viselkedj ám!”

Természetesen a szándék itt is jó, mint mindig, mégis azt javaslom, mondjuk inkább, hogy:

ÉREZD JÓL MAGAD!

Ebben a kijelentésben nincs elvárás, nincs aggodalom. Nem azt az üzenetet adja át, hogy az a hely ahol hagylak veszélyes lehet, vagy azt, hogy egymás nélkül lenni szomorúság, esetleg azt, hogy aggódom amiatt, hogy képes vagy- e jól viselkedni. Ez a búcsú azt a pozitív üzenetet küldi a gyermeknek, hogy önfeledten jól érezheti magát, bűntudat nélkül, mert mi hiszünk benne. 

2. Dicsérjük sokat, amit szeretnénk viszont látni

A mindennapok forgatagaiban hajlamosak vagyunk természetesnek venni, amikor a gyermek apró dolgokat jól csinál és csak azon fennakadni, amit nem megfelelően tesz. Nevelni akarunk, ezért megszidjuk ha szalad, ha kiabál, rászólunk, ha veszekszik a testvérével. 

A kutatások alapján a pozitív visszajelzések sokkal hatékonyabb nevelési eszköznek számítanak, mint a negatívak, tehát a pozitív visszajelzéseinkkel sokkal hamarabb elérhetjük a kívánt nevelési eredményeket. 

Ahelyett, hogy megszidnánk a gyermeket, mikor kiabál, dicsérjük meg, mikor csendben játszik. Adjunk sokkal több pozitív visszajelzést arról, amit jól csinál és kevesebb negatívat, arról amit rosszul. Így sokkal hamarabb rögzülni fog az, mit várunk el.

Nagyon hatékony, ha konkrétak vagyunk. Például egy rajzra nem csak azt mondjuk:

SZÉP

Hanem azt mondjuk:

„Tetszik, hogy milyen sokat dolgoztál ezzel a rajzzal és milyen részletesen kidolgoztad.”

Dicsérjünk minden apróságot, amit szeretnénk többször is viszont látni.

3. Tévedtem, sajnálom

Nem csak szülői, de emberi minőségünkben is gyakran félünk elismerni, ha hibázunk, mert attól tartunk, hogy ettől kevesebbek leszünk mások szemében. Szülőként ez a hiedelem még erősebben él a köztudatban, mert senki nem akarja elveszíteni gyermekei tiszteletét. Ugyanakkor elvárjuk, hogy a gyermek minden alkalommal kérjen bocsánatot társaitól, pedagógusaitól és családtagjaitól, ha borsot tör az orruk alá.

A gyermek elsődlegesen a hozzá közel állók viselkedésének mintája alapján tanul, nem pedig az alapján, amit mondunk neki. Hiába szajkózzuk, hogy bocsánatot kérni fontos, ha mi magunk nem kérünk bocsánatot házastársunktól vagy barátainktól egy veszekedés után.

MERJÜK ELISMERNI A HIBÁINKAT és bocsánatot kérni!

Ettől a gyermek szemében hiteles felnőttek leszünk, akik nem csak bort isznak és vizet prédikálnak, hanem akik úgy élik az életüket, ahogyan másoktól is elvárják. 

Fontos, hogy a gyermek megtanulja, mindannyian emberek vagyunk, elkövetünk hibákat és ő is hibázhat. Rengeteg szorongástól megmenthetjük a gyermekünket, ha nem áltatjuk őt azzal, hogy tökéletesek vagyunk, hanem megmutatjuk neki a valódi énünket. 

Egy valódi szülő néha elveszíti a türelmét és kiabál, de utána nem szégyen számára bele nézni a gyermeke szemébe, hogy azt mondja: 

„nem volt helyes kiabálnom, sajnálom”

Egy ilyen szülő mellett a gyermek fellélegezhet, mert példája van arra, hogy léteznek csodálatos emberek, és ők is hibáznak néha, tehát ő sem lesz rossz ember attól, ha nem tökéletes.

4. A viselkedését minősítsük, ne őt

Fontos, hogy visszajelzést adjunk arról a gyermeknek, hogy mikor viselkedik jól és mikor nem elfogadható a viselkedése. Viszont ügyeljünk arra, hogy lehetőleg ne ŐT minősítsük. Mondjuk azt:

„Nem szeretem, ha így viselkedsz, ez a viselkedés rossz”

Ahelyett, hogy:

„nem szeretem, ha rossz vagy”

Erősítsük a gyermekben, hogy ő alapvetően jó (mert így is van), csak a jelenlegi magatartása hagy kivetnivalót maga után. Ez azért fontos, mert a gyermek a környezetétől kapott visszajelzések alapján alakít ki képet önmagáról. Ha sok olyan visszajelzést kap, hogy ő rossz, akkor el fogja hinni, hogy ő egy rossz gyerek. Fontos tehát, hogy ne ültessük el azt az alap gondolatot a fejében hogy vele bármi probléma lenne.

5. Figyelj oda, miközben futsz!

Egy előző cikkemben már olvashattatok arról, miért nem szerencsések az olyan felszólítások, hogy: 

„ Vigyázz, ne fuss gyorsan”

„ Vigyázz, le fogsz esni!”

Helyette javaslom, hogy használjuk az alábbi utasításokat:

„Figyelj oda, miközben szaladsz!”

„Figyelj oda, miközben mászol!”

Utóbbi utasításokkal biztosítjuk a gyermeket arról, hogy a képességei megfelelnek a feladatnak, amit épp el szeretne végezni, míg az előbbiek kétséget kommunikálnak felé.

(Részletekért ajánlom: „Meg fogom csinálni! Képes vagyok rá!”- avagy, hogyan erősítsük gyermekeink ÖNBIZALMÁT)

6. Fogalmazzuk meg a gyermek érzéseit

Ha gyermekünk dühös, csalódott vagy frusztrált, ezt sajnos a közvélemény többnyire hajlamos HISZTI néven azonosítani. Nagyon szomorú, hogy a mai napig jellegzetes reakció arra, ha egy gyermek kifejezésre juttatja az érzéseit, hogy legyintünk:

„ne hisztizz!”

„jaj ez csak hiszti”

Mindezt azért, mert számukra a gyermek sérelme nem elég nagy ahhoz, hogy ilyen erős reakciót érdemeljen. Hiszen minden felnőtt ember tudja, hogy a boltban nem lehet mindent megvenni és ez nem tragédia, Afrikában éheznek, na az a tragédia.

A TÉNYEK:

- A gyermek nem Afrikában van.

- A gyereknek az a tragédia, amit aktuálisan annak él meg a saját életében. Nagyon magas szintű mentális érettséget igényel az, hogy mikor minket sérelem ér, akkor ne arra koncentráljunk (erre a legtöbb felnőt sem képes).

- Egy gyermek nem feltétlenül érti, hogy a boltban mit lehet megvenni és mit nem.

- Egy gyermek nem vagy nehezen tudja megfogalmazni az érzéseit (sok felnőttnek is komoly gondot okoz értelmezni és megfogalmazni azokat).

- Egy gyerek nem feltétlenül tudja kezelni az érzéseket, amik egy adott helyzetben megrohamozzák, ehhez teljesen érett idegrendszer szükségeltetik (sok felnőttnek nincsen, nézzük meg mit művelnek emberek az utakon vezetés közben).

Szülőként az a feladatunk, hogy felismerjük a hiszti mögötti valódi érzéseket és ahelyett, hogy lealacsonyítjuk azokat, megfogalmazzuk a gyermek számára:

„ Megértem, hogy bánt téged, hogy nem kaphattad meg azt a játékot”

„Tudom, hogy haragszol a testvéredre, amiért eltörte a játékod”

Azzal, hogy megértjük az érzéseit és ezt számára is nyilvánvalóvá tesszük, megtanítjuk arra, hogy érzelmei jogosak. Mérgesnek lenni szabad, szomorúnak lenni szabad.

Ne féljünk attól, hogy emiatt neveletlen gyermekünk lesz. 

Nem kell megengedni semmit AZÉRT mert hisztizik, de nem is kell őt semmibe venni vagy elítélni azért, mert kimutatta a valódi érzelmeket, amik megrohamozták. 

7. Ha egy frusztráció levezető viselkedést elutasítunk, adjunk helyette másik alternatívát

Általános jelenség, hogy a szülő rászól a gyermekre: 

„ne ordibálj!”

„ne üsd meg!”

„ne hisztizz!”

Nagyon helyes, hogy szeretnénk megtanítani a gyermekünket arra, hogyan nem szabad viselkedni, csak éppen el szoktuk felejteni megtanítani arra, hogyan lehet. Ha elveszünk a gyermektől egy stresszkezelési formát, érdemes adni helyette más alternatívát, vagy a felgyülemlett feszültséget lenyeli, az pedig egyenes út a pszichoszomatikus betegségek világába. 

Tanítsuk meg neki, hogyan tud megfelelően viselkedni az ilyen helyzetekben.

Például:

„Ne üsd meg, mondd el neki, hogy nagyon haragszol rá!”

„Ne ordibálj, szaladj inkább egy kört!”

„ Ne hisztizz, gyere tegyünk be egy hangulatnak megfelelő zenét és tomboljunk egy kicsit!”

Egyet fontos megtanulni, a feszültség sosem tűnik el nyomtalanul, annak valahova mennie kell. Ha nem engedjük ki, akkor bemegy. Lehet, hogy az számunkra kényelmesebb, de a gyermek számára biztosan kellemetlenebb.

Kiváló stresszkezelési forma a játék és a nevetés, ÉLJÜNK VELE! Egyáltalán nem bűn például, adni egy plüss állatot, hogy azt üsse meg a testvér helyett, ha mérges. Ez egyszerre vicces és maradéktalanul ki lehet rajta élni a felgyülemlett indulatokat.

8. Mondjunk NEMET és mondjuk el az okát

Elindult egy félreértelmezett nevelési hullám, ami szerint a gyermeket nem szabad tiltásokkal frusztrálni. Erről biztosan írok majd hosszabban is, de most röviden mindenképp fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy MONDJUNK NEMET nyugodtan!

Az életben NEM lehet mindent. Ne ringassuk abba az illúzióba a gyermeket, hogy neki mindent szabad, mert rettenetesen fog szenvedni az óvodában, az iskolában, a munkahelyén, a baráti társaságokban és a párkapcsolatában. Ne tegyük ezt a saját gyermekünkkel.

A NEM nagyon frusztráló.

A frusztráció nagyon kellemetlen.

DE HOL MÁSHOL TALÁLKOZZON VELE, ha nem a biztonságos, szerető, otthoni környezetben? 

Kell a korlát a gyermeknek, mert egy olyan világban, ahol mindent megtehet SOHA NEM FOGJA BIZTONSÁGBAN ÉREZNI MAGÁT. Tudnia kell, meddig mehet el. Tudnia kell, hogy a szülei vigyáznak rá, figyelnek rá és szólni fognak, ha olyat tesz, amit nem szabad. ne higgyük, hogy azzal teszünk jót a gyermekünknek, hogy sosem frusztráljuk.

Azzal teszünk jót, ha megtanuljuk kezelni a frusztrációt. 

Félre értés ne essék, nyilván nem kell feleslegesen frusztrálni, sőt amiben nem muszáj nem kell. De mondjuk nyugodtan NEMET arra, amire nemet kell mondani. Mondjunk nyugodtan nemet a boltban, nem lehet mindent megvenni! Mondjunk nyugodtan nemet, ha bánt miket vagy másokat. Mondjunk nyugodtan nemet, ha olyat tesz, ami számunkra nem elfogadható viselkedés. Mondjunk nyugodtan nemet, ha olyat kér, aminek teljesítése nem kivitelezhető. 

NAGYON FONTOS, hogy fogalmazzuk azt is meg, miért nem!!!

Legyen számunkra is érthető indokunk arra, hogy miért mondtunk nemet, mert ha tényleg azonosulni tudunk az okkal, akkor a gyermek is képes lesz azonosulni vele.

Ettől még kiborulhat. 

De nem azért fog kiborulni, mert rettenetes szülők vagyunk, hanem azért, mert ahogyan fentebb is írtam, nehéz kezelni a hirtelen érzelmi rohamot, amit az elutasítás okoz. 

Ezek természetes folyamatok, segítsünk a gyermekünknek megtanulni kezelni, megélni ezeket a helyzeteket. 

Lehet, hogy nekünk ma egyszerűbb nem nemet mondani, mert akkor nem kell megküzdenünk a gyermekünkkel, de holnap a gyermeknek nélkülünk kell megküzdenie egy nemmel, úgy, hogy senki nem tanította meg rá hogyan csinálja.

9. Mondjunk igazat

A gyermek saját szintjén, mindig lehetünk vele őszinték. Soha semmilyen helyzetben nem az a megfelelő, hogy hazudunk. 

Halálról, válásról, hibákról, mindenről beszéljünk őszintén vele. Mondjuk azt, amiben hiszünk, amit gondolunk, amit érzünk. Legyünk hitelesek! 

Mi sem szeretnénk, olyan embert magunk mellé, aki megjátssza magát, aki taktikázik. Mi is arra vágyunk, hogy legalább az az ember, akivel megosztjuk az életünket, őszinte legyen. Adjuk meg ugyan ezt a saját gyermekeinknek.

Halál esetén például mondhatjuk azt, amiben mi valóban hiszünk: hogy a mennyországba ment, hogy ujjá született vagy, hogy a földbe temették és bekerült a természet körforgásába. Csak mondjunk VALAMIT, valamit, amiben kapaszkodni lehet. Ne mondjuk, hogy meghalt és nincs többé, hiszen ez nem igaz! Az életben semmi nem vész el, csak átalakul.

10. Minden nap mondjuk el, hogy mennyire jó

Ne engedjük, hogy egyetlen nap is úgy feküdjön le gyermekünk, hogy nem mondtuk el neki, hogy jó. Hogy nem mondtunk valami pozitívat. 

Hogy mennyire fontos nekünk, mennyire okos, mennyire ügyesen kezelt egy helyzetet, milyen szépet rajzolt, vicceset mondott.

AKÁRMIT MONDHATUNK.

Lehet ez egy rituálé lefekvés előtt, hogy úgy zárjuk le a gyermek napját, hogy pozitív visszajelzést adunk neki önmagáról, a családban elfoglalt helyéről, a viselkedéséről, a képességeiről, BÁRMIRŐL!

December vége

Hül az idő, szerintem hamarosan szülök. 

Mária

"Anya játsszuk azt, hogy én vagyok a Jézuska, te meg Mária az anyukája és a karodban fekszem." 

És befeküdt a mindjárt 4 éves a karomba, szépen körbeölelte a hatalmas pocakomat, nézte az arcomat és hallgatta a karácsonyi dalokat, amiket énekeltem neki.

Aztán a sokadik dal után felkelt és így szólt:

"Én már nagyobb lettem és nem Jézuska vagyok, hanem Jézus, úgyhogy megyek játszani."

Másnap reggeli közben arról beszélgettünk, hogy kiket hívnak Máriának az ismerőseink közül. 

"De tulajdonképpen mindenkinek az anyukája Mária, mert a Mama olyan, mint a Mária. Úgy hangzik."

Asszonysors

Annyira sokat és intenzíven mozog, hogy nem is tudnék nem gondolni rá folyton. 

Asszonysors, boldog asszonysors...

Most már mosolyogva nézek a félelmek nagy részére, minden újabb estén elhessen egy réteg felhő, amikor végiggondolom az aznapi megválaszolt kérdést. Mert valaki vagy valami megválaszol mindig egyet. 

Hold nyoma

"Ott a hold nyoma az égen!!"

Szombaton reggel kinézett az ablakon és felfedezte. 

Szabadság embere

A határok nélküli szabadság embere. Olvasom a szembejövő mondatot és belémvág a villám, hogy ez mennyire jól jellemzi a gyerekemet.
Én nem akarok belerokkanni az elfogadásba! Meg kell találni az arany középutat, mert ha mindig kiabálás és fenyegetőzés lesz a kérésből, akkor arra rámegy a kapcsolatunk!
Szabadság embere, értsd meg kérlek, hogy vannak itthon szabályok és azok a saját érdekeinket szolgálják.

Hangolódni kell

Nem tudok ráhangolódni az alkotásra, pedig sok szabadidőm van. Olyan sok mindent lehetne csinálni, hogy inkább semmit sem csinálok és ez nagyon negatív. Nem akarom elveszíteni önmagam, nem akarok egy unalmas telefonnyomkodó otthonka lenni, mert az maga a depresszió.
Félek, mert ez a terhesség ugyanott van időben mint amikor M-t vártam és emlékszem a szomorúságra, a paneldepresszióra és arra, hogy mindig éhes vagyok és nem tudok igazán jót enni.
Meg kell engednem magamnak a jó ételt, a jó programokat, a pihenést és nem érezhetek bűntudatot közben.

Persze van, hogy sikerül. Azokra a napokra mosolyogva gondolok vissza.

Például, amikor este Dragomán György novelláit olvasgattam vagy amikor délután megnéztem a Casanovát. Amikor feküdtünk Gy-val a kanapén és nevettünk a hullámzó pocakomon vagy amikor koccintottunk egy kis rozéval. Meg amikor Sárival sushiztunk és amikor a Salon Budapest kiállításra mentünk Beával. Vagy amikor Pannival a Szürrealistákra meg a heti egy kismama jóga, meg amikor főzök valamit.

Egészen sokat sikerült felsorolni, úgyhogy most boldogan fekszem le és holnap is igyekszem hasznosan és vidáman eltölteni a napot. Szombaton meg irány a természet!

És mindig újra kisüt a nap

Azt hittem könnyű lesz visszajönni Budapestre, de nem volt az. Gy lelkesen kezdte el szeptember 2-án a munkát az új helyen, én meg elképzeltem a következő pár hónapot. Lazáztam néhány napot, éltem a szabad életet, aztán jött a péntek és a szombat és ketten maradtunk Misivel és én egyedül az első ovi hét utáni örjöngés problémájával, amit nem tudtam kezelni.
Rettenetes dolgokat csináltam és ami rosszabb folyamatosan gyűlöltem a gyermekemet. Nem tudtam elfelejteni a haragot akkor sem, amikor már aranyosan sétálgatott mellettem és szófogadóan fogta a kezemet. Megijedtem magamtól.
Aztán a laza nagycsaládos hétvége után egy másik ember lettem és szerdára egészen összenőttünk Misivel. Igyekszem tartani ezt a szeretetteljes hangulatot, remélem sokáig sikerül.

Nyár vége

A legjobb döntésünk volt, hogy augusztus utolsó 10 napját Hetyén töltjük. Tegnap éjjel érkeztünk, de már most eltölt a nyugalom és a boldogság és igen a hála is, hogy van ez a ház és kert a kis falu utolsó utcájában. Lehet, hogy itt kell(ene) élni.
Reggel a Portugál udvarban sötétlilák voltak a hajnalkák. 100 tölcsér nyílt ki hajnalra. Most, délben ciklámen színűek, ahogy csukódnak be. Gyűrött a szirmuk, egyre jobban összehúzzák. Zümmög az egész kert, az érett fügéket csipegetik a darazsak és a csigák. Nézem a hangyákat, ahogy ijedten szaladgálnak és az esetlenül mozgó, összetapadt bodobácsokat. Szürkés fátyol szűri a napfényt, nyárvégi sóhajtozó a kert körülöttem. Nagyon jó!

Kisbaba téma

Egy pici bűntudatot érzek, mert nem beszélgetek, nem énekelek a kisbabának. Persze simogatom és várom, hogy mozduljon, de néha azt gondolom, hogy ez kevés. Illetve nem tudom, hogy mennyit kellene. Valószínűleg nincs olyan, hogy kell(ene). Tegnap zenéltünk és közben arra gondoltam, hogy biztosan hallgatja és mosolyog. És lerajzoltam magamat nagy pocakkal a tengerparton. Szeretnék sokkal többet rajzolni, az annyira nyugalmas nekem.
Most, hogy elkezdődött az augusztus és egyben a családi pihenés szeretnék egy kicsit többet hangolódni. Nyilván nem olyan egyszerű ez egy nagyobb gyerek mellett, de igyekszem.

Új élet kezdődik

Nem mondom, hogy nem félek, de szerencsére elég ritkán tör rám. Igyekszem megnyugodni, lezárni a dolgokat. Elengedni a munkát, letenni a stresszt. Szerencsére nincs nehéz dolgom, mert egy igazi nyaralással kezdődik a szabadságom, a várakozásom. A Grossmann fesztiválon kipörögtük a nyaralás első napjain szokásos megerkezős stresszünket és már hihetetlenül nyugodtan érkeztünk meg Rab szigetre.
A felfedezési vágyat is felváltotta már a  nyugalom és a gondolkodás, beszélgetés iránti vágy. És a tanulság az, hogy meg kell tanulnom jobban angolul.

Jaj

félek, félek, félek, félek, félek, félek, félek, félek, félek, félek, félek, félek, félek, félek................

A lélek kiválasztja a szüleit

Beszélgetünk reggeli közben, kacérkodik, simogat.
És egyszercsak elmereng a távolba és ezt mondja:
"A mama nagyon tetszik nekem, azért ilyet választottam apával együtt."
Mintha az univerzumból jönnének ezek a szavak. Mindentlátó szemekkel néz a semmibe és egészen furcsán mondja. A szóhasználat is érdekes, hisz ő már hosszú ideje jól használja a személyes névmásokat.
Nagyon különleges élmény!

Lelazulok és leszarom. Ha nem megy, akkor túllendülök :)

Lelazulok és leszarom. Mindent és mindent, mert nem szabad stresszelni. Árt a hangulatomnak, az egészségemnek, a szeretteimnek és a szépségemnek is.
De ha jön egy front, akkor valahogy nem megy, akkor kiborulok, felcsattanok, nézem magamat a tükörben és kérdezem magamtól, hogy "Mi van Veled? Mi zökkentett ki a lelki nyugalmadból!" Lehet, hogy ez már csak az utolsó csepp a pohárban, mert érezhető volt a feszültség a levegőben. Azt hittem, hogy kibírok négy napot 'all inclusive' anyóséknál nyugiban. A kényszeres kajagyártás és vidám program szervezés stresszt okoz nekik és kibillenti őket a megszokott életükből, aminek egyrészt örülnek, másrészt szenvednek tőle.
Nehéz ez, remélem nem leszek soha ilyen rugalmatlan és megfelelési kényszeres.

Dragomán György kenyérrúdja

Nagypénteken apám mindig perecet evett. Én kenyérrudakat szoktam sütni. Süssetek ti is, így:
"Süssetek kenyérrudakat! Pláne, ha sose sütöttetek még kenyeret. Vagy ha gyerekeitek nem sütöttek még soha kenyeret. A kenyérrúd a legjobb bevezető a kenyérsütésbe, igazi dzsolidzsóker, negyed óra alatt bármikor asztalra tehető, éhes gyereket, váratlan vendéget egyformán el lehet kápráztatni vele. Ráadásul a kenyérrúd a kenyérsütés trójai falova, becsempészi ugyanis a hűtőszekrényünkbe a hidegen kelt tésztát, amiből aztán bármikor támadhat kenyérrúd, fokhagymás masni, focaccia, pizza, de még ciabatta is. A kenyérrúd egy mini pékség ígérete, sokféle friss kenyér öröme.
Vegyetek egy edényt, mérjetek bele egy kiló kenyérlisztet, (húsz százaléka lehet rozs, vagy tönköly, vagy teljes kiőrlésű, de klasszikusan sima kenyérlisztből készül csak), hozzá egy lapos evőkanál sót, ugyanannyi cukrot, egy kiskanálnyi porélesztőt, kicsit több mint fél liter vizet. Én igazából öt egész hat decit szoktam, már ha előveszem a mérlegem, de néha lusta vagyok, és a jól bevált söröskorsó.mérőedényemmel öntök bele egy fél litert, meg érzésre még egy kicsit. Ha van otthon finom olívaolajam, akkor megesik, hogy abból kerül bele ez a plusz féldeci.
Mossatok kezet. Ha van jegygyűrűtök, és dagasztáshoz leveszitek, akkor jegyezzétek meg jól, hova tettétek, mert én volt, hogy fél napig kerestem, mert kivételesen kint hagytam a fürdőszobában – már azt hittem, hogy véletlenül beledagasztottam a tésztába, amikor letettem az új stabil helyére, a sótartó mellé. Kézmosás közben énekeljétek el háromszor, hogy boldog szülinapot, drága „saját nevetek”, én ezt egy Woody Allen filmből tanultam, egy Boris nevű hipochondertől, aki szerint ez garantálja csak a tényleg tiszta kezet.
Dagasszátok meg a tésztát. Vagyis gyömöszöljétek, húzzátok, gyomrozzátok, öklözzétek két kézzel addig, amíg sima nem lesz. Akkor sima, amikor kétfelé fogva szét lehet húzni, és enged, mint a harmonika. Húzzátok, tekergessétek, csavargassátok. Ha túl vizes, tegyetek hozzá még egy kicsi lisztet.
Ha szépen összeállt, szedjétek négyfelé: én széthúzom, aztán egy éles késel kettényisszantom, aztán a két kettényisszantott darabot megint. Gyúrjatok négy golyót a tésztából, tegyétek mindegyiket egy zárható tárolóba – nálunk, bevallom, ezek sokszor csak pont ebből a célból őrzött fagylaltos dobozok. Tegyetek rájuk egy csepp olajat, és forgassátok körbe őket a dobozban, hogy jól bekenődjenek.
Tegyétek a dobozokat a hűtőbe. Attól lesz finom és ízes, és sokáig eltartható a tészta, hogy lassan kel, az élesztőnek van ideje dolgozni és gazdag íz-enzim világot létrehozni. Legjobb, ha egy éjszakán és egy napon át kel, de ha nem bolygatjuk, utána is eláll egy hétig, tíz napig.
Jó tudni, hogy ott áll a tészta hűtőben, az érzéshez nagyon hozzá lehet szokni. Nálam mindig van egy-két adag, ha elfogy, rögtön gyúrok újat, és hozzá gyúrom az esetleges maradékot az új adaghoz, mert ettől valahogy még ízesebb a tészta.
Ha úgy érzitek, hogy itt a kenyérrúd-sütés ideje, vagy éppenséggel ezt éreztetik veletek a gyerekeitek, akkor vegyetek elő egy-két adag tésztát, tegyétek a pultra, hadd melegedjen (gondos lelkek ezt akár egy-két órával korábban is megtehetik), és közben vegyétek elő a tepsit, keressétek elő a a szezámmagot, a mákot, a fokhagymát, a paprikát, netán a curryport. A tésztát gyúrjátok úgy kéttenyérnyi hosszú hengerré, aztán egy éles késsel vágjatok belőle félujjnyi szeleteket. Ezeket sodorjátok meg úgy, mint utoljára az óvodában a gyurmát - örüljetek egy pillanatra az emléknek -, aztán tegyétek kígyókat a kiolajozott vagy sütőpapírozott tepsibe, kenjétek meg kicsit felvizezett olivaolajjal, végül szórjátok rá, amit éppen akartok. Nálam ez többnyire durvaszemű só vagy sóvirág, néha mák, néha kömény, néha meg csak egyszerűen curryport vagy paprikát vagy épp egy kiskanálnyi szójaszószt keverek az olajba, és azzal kenem meg.
Süssétek kétszáz fokon tíz percig. (Ez alatt elő lehet készíteni a második adagot, ha szükséges.) Borítsátok a kosárba, tegyetek alá egy szép konyhai kendőt. Kóstoljátok meg, és mosolyogjatok.
Nálunk nagyon gyorsan elfogy, sokszor van hozzá mártogatónak humusz, vagy zakuszka, vagy lencsekrém. (Ha pedig a rudakat masnira kötitek, és megkenitek fokhagymás olajjal, akkor az már nem is kennyérrúd, hanem fokhagymás masni. Azt már nem is mondom, hogy parmezánforgácsokat is lehet ráreszelni...)"

Boldog születésnapot!

38 éves lettem ma. Egy végtelenül laza napot töltöttem el ma családommal és rájöttem valamire:
Várom azt, hogy több időm legyen boldogító dolgokra. Fényképezni, rajzolni és hímezni szeretnék. Sétálni, ücsörögni, és játszani. Megélni, átélni dolgokat, a várakozást és szépen lelassulni.

Napok óta azon gondolkodom, hogy ha sikerül amit nagyon szeretnék, akkor hogyan fejezem be a munkát, meddig járok még be, mennyire kell(ene) lojálisnak lennem a céggel, hogyan tudom könnyebbé tenni a kollegáim munkáját (akarok ezzel foglalkozni vagy inkább mégse?) és anyagilag ez mit jelent. Csaponganak a fejemben az érvek és ellenérvek. Befejezendő tevékenységeken gondolkodom, időn és egészségen. Félelmek fogalmazódnak meg bennem és segíteni akarással csapnak össze. Felidézem a múltat és tudom, hogy másként szeretném csinálni, de túl lelkiismeretes vagyok, úgy érzem teljes rendet kell hagynom magam után.

És ma, amikor hárman sétáltunk a városban, tortát ettünk ebédre és volt tüzijáték is, mert szülinapom van, ma rájöttem, hogy ez az a helyzet, amikor semmi nem számít, csak én (és a családom).
Szemem elé kerül a "slowliving", influencerek saját példája túlhajszolt időszakokról, elveszített babáról és hatalmas érzelmi fejlődésről. Gyermeket váró művészek alkotásai, melyből a nyugalom árad és mosolyognom kell, amikor ezeket nézem, olvasom.

El kell engednem a megfelelést a munkában. Vigyáznom kell magamra és a gyermekre, aki engem választ majd.
Boldog születésnapot!

Kész vagyok!

Egy éve választott másik utat a valójában harmadik gyermekem. Most sírni kell, hogy újra erős legyek.
Közben itt szuszog mellettem a legerősebb, a másik oldalon meg a legjobb Apa.
Egy év hosszú idő, sokat tanultam azóta a szeretetről a szerelemről és talán a másmilyen dolgok elfogadásáról is.
Azt hiszem elég nagy már a szívem, hogy beleférjen még valaki.
Készen vagyok, várlak!

Jön velem a szél

A gyerekek gondtalansága, őszinte öröme és érzelmeik kifejezése példaértékű. El kell tanulni tőlük, hogy lélekben örökké fiatalok maradhassunk.
"Jön velem a szél!" mondta a kislány hintázás közben.

Kenyér

Megsült ma reggel az első kenyerem. Két hete nevelgetem a kovászt hozzá. Büszke vagyok magamra!
A dagasztásban a próbáról hazaérő szalonspicces férjem segített hajnali 1 órakor. A dagasztás a legnehezebb része, mert elfárad a kezem, de a kenyér annyira jó lett, hogy kidolgozom a megoldást erre. (vagy sose én dagasztok)

Gyerekségek

Misi azt mondta, hogy csak egyszer szeretne oviba járni. A heti egyszerben maradtunk, ezt választotta a felajánlott lehetőségek közül. Gondolom a hétfőt választaná, mert olyankor szokott Apuka lenni.
"Én egy Apuka vagyok!" mondja büszkén. "És hol a gyereked? Ki az Anyuka?" kérdezik.
Nem tud válaszolni vagy nem akar.
Néha azt mondja nekem: "Te leszel az Anyuka."

Tavaszlány

Olyan sok mindent túldramatizálok. Hol van az a lány, aki elengedi a munkahelyi problémákat, amikor kilép az ajtón? Aki csak a családdal és a hobbikkal foglalkozik, amikor hazaér? Gyere elő Te lány, Téged nagyon szerettelek. Mindig vidám voltál, senkivel sem veszekedtél és jól érezted magad a bőrödben!

Nagyon várom a tavaszt, elegem van a hidegből, az orrfolyásból, a köhögésből, a télikabátból. Napsütés legyen, szép felhők és sok sok szabadtéri bolondozás.

A fent említett lány biztosan téli álmot alszik...

Munkabetegség

Azt hiszem betegítem magam. Köhögés oldódik, nátha múlik erre jön a fosás. Félek a holnaptól, mert nem tudom mi vár rám es nem tudom milyen érzéseket hoz ki belőlem. Szerencsére olyan ember van mellettem, aki mindig tudja mit kell mondani, sőt úgy tud odaszúrni, hogy csend lesz.
Okos leszek végighallgatom őket és csak a végén beszélek.
Arra viszont tegnap éjjel rájöttem, hogy én nem akarok olyan emberekkel dolgozni, akik a hátam mögött beszélnek meg engem érintő dolgokat.

Február

Beteg vagyok néhány napja, de nem egyedül pihenek, tolom a nem ovikompatibilisen köhögő gyerekkel a hétköznapi rutint. Túl sokat kiabálok és túl sokszor kell bocsánatot kérnem. Úgy érzem be vagyok zárva, ráadásul kupleráj van és kosz, de hajat mosni sincs kedvem.
Volt este 45 perc énidőm. Felmásztam a kálvária dombra, egész jól ment full sárban is. Álltam és néztem a millió fénypontot, csíkot, villogást és hallgattam a morajt. (szerencsére büdös nem volt) Felnéztem az égre és hangosan mondtam ki a gondolataimat.
Ez nem az én városom. Több csillagot szeretnék látni és kevesebb ablakot.
Lefelé a bokrok között jöttem és szarba léptem.

Teljes holdfogyatkozás

Felkeltünk 6.10-kor (ami számomra hajnal), hogy megnézzük. Igazi izgalmas kettesben program volt. Kávéval a kezünkben ültünk vagy álltunk a konyha ablakban és figyeltük.

- Szerinted mozdul?
- Most van előtte teljesen.
- Mákunk van, hogy nincsenek felhők.
- Ott egy csillag mellette.
- A végét nem fogjuk látni, mert kivilágosodik.
- Vagy mert lebukik a hegy mögé.

Gyönyörű volt és a miénk.
Azóta már kétszer lerajzoltam, az egyiken úgy, mint álmomban láttam. Óriási hold, nagyobb, mint egy 10 emeletes ház. Átöleli az ablakból látszó teljes képet, úgy bukik le a hegy mögé.

Rakéta avagy esti gyerekszáj

Misire éjszakai pelust varázsol az apja. Azaz varázsolna, mert a gyermek markolássza a kukacát, ami ennek megfelelően keményedik persze
- Na jó Misi, most már köszönj el a rakétától.
- Szia rakéta!!!

!!!

Most már nagyon szeretnék kisbabát!

Művésztelep

Valami önmagát működtető művész körön gondolkodom. Egyszer már felmerült ez a téma Beával, aki szeretne megtanulni rajzolni. Akkor odáig jutott a gondolat, hogy szükség van vezető tanárra és itt meg is állt, hisz nem ismerek olyan tanárt a közelben akit mozgósítani lehetne.
Hétfőn Emivel is beszélgettünk erről és azóta már álmodtam is arról, hogy szervezzük a kört, nyári tábor azaz művésztelep jellegűt.
Nagyon inspiráló lehet az együtt alkotás, még akkor is, ha az egyik fest, a másik hímez a harmadik meg mozaikot rak, de azt biztosan tudom, hogy szükség van némi előképzettségre, mert egy teljesen kezdőt nem tudunk a szabályok szerint terelgetni.
És most értem meg Apám és tanáraim mondását! "Aki nem tud kockát rajzolni az nem fog tudni absztrakt művet sem!"
Az elkezdéshez kell a mersz, a folytatáshoz meg egy kicsi  magabiztosság!

2019

Erős és boldog az év indítása.
Az előző év végéről annyit írnék, hogy nagyon jól esett a hosszú szünet, nyugis és igazán meghitt volt a karácsonyunk. Aztán villámcsapás, döbbenet és sírás és egy döntés, hogy gyorsan segítséget kell kérnem.
A támogatást megkaptam és belefértem az év első családállitásába.
Azóta mély belső nyugalmam van.
Erről egyelőre ennyit :)

Szuper szilveszterünk volt, koncerttel, jó társasággal, jó kajákkal és olyan tűzijátékkal, amilyet még soha nem láttam. Sashegy tetején állva a várost néztük és mindenhol sziporkázás. Másfél órát biztosan kint fagyoskodtunk, de megérte.

A munka holnap kezdődik, remélem a belső nyugalom megmarad.