Nem tudok ráhangolódni az alkotásra, pedig sok szabadidőm van. Olyan sok mindent lehetne csinálni, hogy inkább semmit sem csinálok és ez nagyon negatív. Nem akarom elveszíteni önmagam, nem akarok egy unalmas telefonnyomkodó otthonka lenni, mert az maga a depresszió.
Félek, mert ez a terhesség ugyanott van időben mint amikor M-t vártam és emlékszem a szomorúságra, a paneldepresszióra és arra, hogy mindig éhes vagyok és nem tudok igazán jót enni.
Meg kell engednem magamnak a jó ételt, a jó programokat, a pihenést és nem érezhetek bűntudatot közben.
Persze van, hogy sikerül. Azokra a napokra mosolyogva gondolok vissza.
Például, amikor este Dragomán György novelláit olvasgattam vagy amikor délután megnéztem a Casanovát. Amikor feküdtünk Gy-val a kanapén és nevettünk a hullámzó pocakomon vagy amikor koccintottunk egy kis rozéval. Meg amikor Sárival sushiztunk és amikor a Salon Budapest kiállításra mentünk Beával. Vagy amikor Pannival a Szürrealistákra meg a heti egy kismama jóga, meg amikor főzök valamit.
Egészen sokat sikerült felsorolni, úgyhogy most boldogan fekszem le és holnap is igyekszem hasznosan és vidáman eltölteni a napot. Szombaton meg irány a természet!
