Fekszünk a sötétben egymás mellett. Az orrát a karomhoz nyomja és gyorsan szuszog. Szagolgat és szerintem puszilgat. Én is így szoktam szerelmesen az apja nyakába bújni.
Szerelmetes fiam, mondják a régiek és mennyire igaz.
Fürdés után a gizipókot énekeltem neki, nagyon figyelt és még egyszer kérte az "elkószál" részt.
"A szánkó száll, a hó szitál, a hold az égen elkószál. A szánkó száll, a hó szitál, a hold az égen elkószál. Csillagfényes éjjen utat mutat majd haza nekünk. Csillagfényes éjjen mutat utat majd haza nekünk."
Végre el tudtam énekelni sírás nélkül. A kórházban mindig elsírtam magam és azóta akárhányszor próbáltam elcsuklott a hangom.
Fekszünk a sötétben, szagolgatja a karom. Dúdolok, hátha könnyebben elalszik.
"Próbálsz elaludni?"
"Igen."
Suttogunk
"Csukd be a szemed!"
Látom, hogy összeszorítja a szemét, aztán kinyitja.
"Sok dolgom van. Kimegyek jó?"
"Ne menj ki."
Suttogunk
Nézem a plafont és hallom, hogy egyenletesen lélegzik. Alszik.
Kislányt szeretnék. Ha még egy fiam születik az olyan, mintha megcsalás lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése