Alicante

Elmentem Spanyolországba 3 napra. Nagyon sok finomságot ettem, rengeteget nevettem, beledugtam a kezemet a tengerbe november végén és felfedeztem egy új helyet, ahová szívesen visszamennék.
A motoros túrák jutottak eszembe, mert sokat kanyarogtunk kopár hegyek között, kaktuszok, pálmák és olajfák nőttek mindenféle és sütött a nap ezerrel.
A kollégáimat is jobban megismerhettem, pozitív és negatív csalódások is voltak és még jobban közelebb kerültem ahhoz az úthoz, amin menni szeretnék. Láttam nagyon jó példát, hogy hogyan lehet nagyot álmodni és aztán élvezni amikor valóra vált.
Alicante visszavár, meg kell még keresni az óvárost, újra felmenni Santa Barbara várába és enni bundázott rákot, hatalmas bivaly mozarellát és katalán kenyeret sok paradicsommal és olivával.
Szombat reggel találkoztam a családdal. Misi hozza az "elvárt" viselkedést. Haragszik és csalódott, hogy elmentem, de örül, hogy lát. Verekszik, hisztis és apás lett.
Tudom mit érez, én is borzasztóan haragudtam gyerekként mindig a szüleimre, amikor nem vittek el a külföldi utakra. Áradoztak az ételekről, italokról, a tájakról, a tengerről mi meg lepittyedt szájjal álltunk. Már akkor tudtam, hogy én máshogy fogom csinálni. Én szeretnék élményt adni a gyerekemnek, szeretném, ha megkóstolhatná ő is a helyi ízeket, ha megtanulná a köszönést a helyi nyelven és boldogan futhatna a tengerbe.
A nyaralás mindig közös családi lesz, de egy hosszú hétvégét megengedhetünk magunknak kettesben is, akár Alicantéban :)