Február

Beteg vagyok néhány napja, de nem egyedül pihenek, tolom a nem ovikompatibilisen köhögő gyerekkel a hétköznapi rutint. Túl sokat kiabálok és túl sokszor kell bocsánatot kérnem. Úgy érzem be vagyok zárva, ráadásul kupleráj van és kosz, de hajat mosni sincs kedvem.
Volt este 45 perc énidőm. Felmásztam a kálvária dombra, egész jól ment full sárban is. Álltam és néztem a millió fénypontot, csíkot, villogást és hallgattam a morajt. (szerencsére büdös nem volt) Felnéztem az égre és hangosan mondtam ki a gondolataimat.
Ez nem az én városom. Több csillagot szeretnék látni és kevesebb ablakot.
Lefelé a bokrok között jöttem és szarba léptem.