Vonatos nap

Ma munkából adódó barátnős napom van. Végre beszélgettünk, ebédeltünk együtt, de közben segítettem a fürdőszoba dolgokban is és felmértük a konyhát. Most utazom hazafelé és van időm nézelődni, telefont nyomkodni.
Vonatozással indult a nap, érdekes beszélgetést hallgathattam. Az építész ember felidézett egy régi emléket, amikor Egyiptomba utazott tanulmány útra és a 3 éves fia nem akart vele telefonon beszélni. "Nem akarok vele beszélni, mondd meg neki, hogy meghaltam!" Én ezt a sztorit már hallottam, hasított belém. Ki lehet ez az építész, aki Győrbe jár tanítani, Makovecz ki akarta küldeni az órájáról, mert vitázott és Csíkszeredára (?) tervezett egy passzív parasztházat? Ki fog derülni egyszer...
Rendszeresen járok jógára (írom le ezt egy olyan héten, amikor nem jutok el). De megígértem magamnak, hogy a jövő hetet nem hagyom ki. Úgy kell szerveznem a munkámat, hogy eljussak a reggeli órákra és akkor tuti nem marad ki.
Azt hiszem Misi beszokott az oviba, örömmel megy, nagyfiúsan viselkedik. Azért, amikor a 2. héten azzal fogadtak, hogy verekszik és beszélgessünk a pszichológussal, akkor kicsit elkeseredtem. A szívem mélyén tudtam, hogy eltúlozzák, de amikor a barátnőm sem értette igazán, hogy mi a problémám, akkor az nem volt jó. Szerencsére azóta sokat javult a dolog (bár most bekúszott egy gondolat a fejembe, hogy "na leírod aztán ki tudja mivel várnak este....").
Mindenesetre az biztosan nem igaz, hogy nem fogják szeretni/nem szeretik ezért. Minden reggel valaki elészalad, simogatják, mosolyognak rá. Látszik, hogy örülnek neki és ő is örül nekik, viszont azt hiszi, hogy vicces, ha csapkod.